004

Az SZTE kutatói és vállalkozások képviselői találkoztak az SZTE Innovációs Napon

A Szegedi Tudományegyetem 2015. május 14-én ismét megrendezte az Innovációs Napot, melyen olyan kérdések megvitatására nyílt lehetőség, amelyekkel az egyetemi kutatóknak és vállalati szakembereknek is szembesülniük kell mindennapi tevékenységük során.


Az SZTE Innovációs Nap növekvő népszerűségét mutatja, hogy idén több, mint 140-en vettek részt a rendezvényen. A vendégek közel 55%-a egyetemi kutatók és vezetők, 35%-a vállalati partnerek képviselői, valamint 10%-a magyarországi egyetemek technológia transzfer területen dolgozó munkatársai voltak.

 

Az egésznapos program lehetőséget teremtett arra, hogy az egyetemi kutatók és vállalati partnerek a rendezvény keretein belül osszák meg egymással tapasztalataikat. A rendezvényen bemutatásra került a Szegedi Tudományegyetem kutatói számára készített tájékoztató kiadvány, amely az egyetemi kutatási eredmények hasznosításával kapcsolatos legfontosabb információkat foglalja össze, valamint a „Kiválóság a kutatásban és innovációban” című kiadvány frissített változata, amely az egyetem kiemelt kutatási területeit mutatja be az érdeklődők számára, kiegészülve az SZTE „Lendület” kutatóinak bemutatkozásával.

 

A rendezvényt a Szegedi Tudományegyetem rektora, Prof. Dr. Szabó Gábor nyitotta meg, majd Devecz Miklós, az egyetem kancellárja köszöntötte a megjelenteket. A plenáris ülés keretében Prof. Dr. Kemény Lajos összefoglalót adott az egyetem innovációs tevékenységéről, amelyet Prof. Dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökének előadása követett a kutatásfejlesztés és innováció versenypályázati rendszerének megújításáról.

 

A délelőtti kerekasztal beszélgetés lehetőséget teremtett arra, hogy az egyetemi kutatók és vállalkozások képviselői megismerjék egymás véleményét és tapasztalatait. A kerekasztal beszélgetésen Dr. Hóbor Sándor, a Mediso Kft. preklinikai projekt vezetője, Dr. Pázmány Tamás, a Richter Gedeon Nyrt. innovációs és pályázati igazgatója, Ifj. Duda Ernő, a Solvo Biotechnológiai Zrt. vezérigazgatója, Némethné Pálfy Marianna, a Pick Zrt. termelési igazgatója, valamint Kothencz Dániel, az EPAM Systems software engineering manager-e vett részt.

 

A délutáni szekcióban Pitó Enikő, az SZTE kutatás-fejlesztési és innovációs Igazgatója bemutatta a Kutatói Segédletet, amelynek célja az egyetemen létrejövő szellemi alkotások oltalmazásával és hasznosításával kapcsolatos legfontosabb ismeretek összefoglalása az egyetem kutatói számára. A délutáni szekcióban Prof. Dr. Gyimóthy Tibor, a Szoftverfejlesztési Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára tartott előadást EU-s pályázati tapasztalatokkal kapcsolatban, amely során több olyan tényezőre is felhívta a figyelmet, amelyek véleménye szerint elősegíthetik a sikeres pályázást. Susányi Tamás, a DEAK Zrt. vezérigazgatója arról számolt be, hogy az ELI SciencePark elkészülését követően milyen lehetőségek és szolgáltatások válnak elérhetővé az egyetem és a környező vállalkozások számára. Dr. Imreh Szabolcs, az egyetem Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztési Központjának egyetemi docense a spin-off ökoszisztémáról és kapcsolódó támogatásokról tartott előadást a résztvevőknek. A szakmai programot Pitó Enikő igazgató asszony előadása zárta, amelyben a Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság tevékenységét, valamint az egyetemen létrejövő kutatási eredmények üzleti hasznosításának feltételeit és lehetőségeit mutatta be.

 

A rendezvény végén a szervezők meglepetés programmal kedveskedtek a vendégeknek. Az egyetem Élelmiszermérnöki Intézetének docense, Gyimes Ernő két mérnök hallgató segítségével tartott gasztronómiai bemutatót, amely során a funkcionális élelmiszerek közül magas antioxidáns tartalmú csokoládét, valamint különböző ízesítésű hidrokolloidokat kóstolhattak meg a résztvevők.

 

 

Az SZTE Innovációs Nap nagy érdeklődésre adott számot, amelyről számos médium is beszámolt közvetlenül a rendezvényt követően. A megjelent cikkek és interjúk az alábbi linkeken tekinthetőek meg:

 

Délmagyar: Ipari kapcsolataira gyúr az egyetem

http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/ipari_kapcsolataira_gyur_az_egyetem/2429704/

 

Szegedma: Feladatorientációt és hiteles piaci partnereket igényelnek az új innovációs pályázati portfóliók

http://szegedma.hu/hir/szeged/2015/05/feladatorientaciot-es-hiteles-piaci-partnerek.html#more-537612

 

Városi TV Szeged: Több pénz kellene az alapkutatásokra

http://vtvszeged.hu/sa_hirek/i_szeged_2/i_tobb_penz_kellene_az_alapkutatasokra_15773/t_Több pénz kellene az alapkutatásokra/index.html

 

Rádió88: Innovációs napot tartottak a szegedi egyetemen

http://www.radio88.hu/innovacios_napot_szerveztek_a_szegedi_egyetem

 

SZTE Hírpotál: Párbeszéd az innovációról

https://www.u-szeged.hu/sztehirek/2015-majus/parbeszed-innovaciorol?objectParentFolderId=19396

 

Inforádió: Pálinkás: jelentős források szolgálják a kutatás-fejlesztést és az innovációt

http://inforadio.hu/hir/belfold/hir-726389

 

NKFIH: Innovációs Nap a Szegedi Tudományegyetemen

http://nkfih.gov.hu/hirek/hivatal-hirei/innovacios-nap-szegedi


Galéria

(Kattintson a lenti képre a teljes galéria megnyitásához)

Innovacios_Nap_2015