Hosszútávú együttműködés a Goodwill Pharma Kft. és a Szegedi Tudományegyetem között

2015. július 21-én a Szegedi Tudományegyetem és a Goodwill Pharma Kft. megújították együttműködési megállapodásukat, melynek keretében elsősorban a gyógyszerkutatás, a gyógyszergyártás és a termékfejlesztés területén kívánnak közös kutatás-fejlesztési tevékenységet végezni.

A világranglistákon előkelő helyen szereplő szegedi egyetem és a száz százalékban magyar tulajdonú Goodwill Pharma Kft. számára kiemelten fontos, hogy az egyetemi tudás a vállalatokon keresztül a gazdasági felődéshez is hozzájáruljon, amelynek egyik bizonyítéka, hogy 2015. július 21-én a partnerek megújították korábbi együttműködési megállapodásukat. A megállapodás főként a kutatás-fejlesztés és innováció területére terjed ki, amely keretében várhatóan több közös projektet helyeznek kilátásba. A kutatási projektek mellett az oktatási együttműködések is fontos szerepet kapnak, amelyekhez közösen keresik a támogatási és finanszírozási forrásokat. A most nyíló pályázatok erre megfelelő lehetőséget biztosítanak, így a partnerek elkezdték a közös témák egyeztetését és a kutatói projektötletek gyűjtését az Egyetemen.

 

 

A megállapodásban a kutatás-fejlesztési és innovációs együttműködésen túlmenően A Szegedi Tudományegyetem és a Goodwill Pharma Kft. megállapodtak abban is, hogy az oktatás területén törekednek a kölcsönös előnyök elérésére. A Goodwill Pharma tanulási-, és továbbfejlődési lehetőséget biztosít a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak, amely nagyban hozzájárulhat a fiatalok munkaerőpiaci integrációjához. Emellett hozzájárul az egyes hallgatók diplomamunkájának gyakorlati szempontú elkészüléséhez is. A vállalat az egyetemi dolgozók számára oktatási és képzési lehetőségeket kínál az együttműködés keretében, azonban a duális és szemi-duális képzésben történő együttműködést a későbbiekben rögzítik.

 

A szerződést Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora, Devecz Miklós, az SZTE kancellára és Jójárt Ferenc, a Goodwill Pharma Kft. alapító tulajdonosa írta alá.