A tőkepiaci szereplők és a Szegedi Tudományegyetem között meglévő és kialakításra váró együttműködések célja, hogy az egyetem a saját berkein belül keletkező kutatási eredményeket, szellemi alkotásokat lényegesen hatékonyabban tudja a későbbiek folyamán hasznosítani. A megnövekedett kockázati tőke jelenlétéből adódóan az SZTE Virtus Vállalkozáskatalizátor program egyik fő céljaként tűzte ki a fenntartható finanszírozási források generálását. Célunk szorosabb együttműködéseket kialakítani tőkepiaci szereplőkkel, hogy a hallgatói és kutatói projektek megfelelő finanszírozási forráshoz juthassanak, valamint felkészíteni az innovatív ötlettel rendelkező csapatokat a kockázati tőke elnyerésére a szükséges dokumentumok elkészítésének támogatása és folyamatos mentorálási tevékenység révén.
Főbb tőkepiaci szereplők early-stage fázisban
GINOP-8.1.3/A-16 azonosító jelű „Növekedési Befektetés – Nemzeti Technológiai és Szellemi Tulajdon Kockázati Tőke” című pályázat
Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.
GINOP 2.1.5 kódszámú „Innovációs ökoszisztéma (start-up és spin-off)” című pályázat – 8 db akcelerátor
Creative Accelerator Kft.
http://creativeaccelerator.hu/hu/nyitooldal/
BNL Start Partners Kft.
EH Invest Zrt. (inaktív)
Első Közép-Európai Hardver Akcelerátor Kft.
Negos Tárgyalási Tanácsadó Zrt. (inaktív)
OXO Labs Kft.
Quantum Leap Innovációs és Iparfejlesztési Kft.
Virgo Ventures Technológiai Inkubátor Kft.