Hallgatóink mondták
Gál Erika - FOK, fogorvos
Nem bántam meg, hogy az SZTE Fogorvostudományi Karára járhatok. Az oktatás nagyon magas színvonalat képvisel, ráadásul nagyon jó kis közösségbe csöppentem. A tanárok korrektek, a tananyag elérhető, csak tanulni kell. Ráadásul minden év végén van nyári gyakorlat, ami kötelező jellegű. Az egyetem gyakorlati helyet is biztosít itt a szegedi klinikán, ezen felül minden államilag támogatott diákjának tömegközlekedési bérletet és jegyzettámogatást biztosít, amit rendkívül hasznosnak tartok.
Stricz Walter – ÁJTK, jogász
Hogy miért az SZTE? Egyrészt kézenfekvő választás volt dél-alföldi lakosként, másrészt nagyon jókat hallottam magáról az intézményről is. Úgy gondolom, hogy világszínvonalon is ez egy kiemelkedő egyetem, nagyon jó szakmai képzést nyújt a hallgatóknak. Véleményem szerint, aki a mi egyetemünket választja, az egy piacképes diplomát szerezhet, ezután pedig nagyon jó állásokra pályázhat. Kiemelném saját tapasztalataim alapján, hogy magas szakmai kvalitásokkal rendelkező tanári kar áll a hallgatók rendelkezésére, az oktatók többsége készséggel segít azoknak a diákoknak, akik érdeklődnek az adott téma, terület iránt.További hallgatói vélemények >>>
Felvételi hírek
2024. április 23.
2024. április 16.
Események
Rendezvénynaptár
-
július 10.Egész naposA jelentkezés óta megszerzett és a pontszámításhoz nélkülözhetetlen, vagy többletpontokat igazoló dokumentumok pótlására előreláthatóan április második felétől legkésőbb 2024. július 10-ig lesz lehetőség. A pontszámítás kizárólag az E-felvételi rendszerébe megfelelő módon feltöltött dokumentumok alapján történik. Ezért kifejezetten fontos odafigyelni arra, hogy a szükséges dokumentumok megfelelően legyenek feltöltve.