Elindult a Hungarian Startup University Program 4. felvonása

Idén negyedik alkalommal indult az SZTE-n a Hungarian Startup University Program (HSUP), az előző évekhez hasonlóan hatalmas jelentkezőszámmal – közel 300 hallgató vette fel a kurzust a 2023-2024-es tanév I. félévében.

A HSUP egy felsőoktatási szintű startup kurzus, ami 33 magyar egyetemen indul, és Szegeden minden évben kiemelkedő érdeklődés övezi, befejeztével pedig hallgatóink rendszeresen a legsikeresebbek közt végeznek. A program célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek a startupok világával, az innovatív gondolkodással, és modern vállalkozói ismeretekkel. Mindezt online módon, saját tempóban, interaktív tananyagok segítségével. A folyamatosan frissülő, naprakész anyagok mellett az SZTE Virtus Program mentorai által készített üzleti támogató videóleckéket is kapnak a hallgatók.


Sanyi_videolecke_2023.10.12.

1. kép: Huszár Sándor – Piacméter becslés videolecke

 

A szegedi Ötletből vállalkozás képzés sorozat

A Szegedi Tudományegyetem egyedülálló módon megrendezi az Ötletből vállalkozás workshop sorozatotot is, melyet idén Karmann Roland (az Input Program volt szegedi startup koordinátora és startupper) fog személyes formában megtartani. A 4 alkalmas képzés tematikájában többek között a probléma meghatározást, piacfelmérést, versenytárselemzést és ötletgenerálást járja körül, de lesz szó a BMC-ről, One Pager-ről és a Pitch deck-ről is. Minden elméletben már elsajátított ismeret kibővül gyakorlati elmeivel és valós idejű szakmai visszajelzések segítségével a hallgatók biztosak lehetnek megszerzett tudásukban. 2023. október 12-én és 13-án már megtartásra kerültek az első alkalmak a párhuzamosan futó 2x4 alkalmas személyes képzéssorozat esetén, és a lelkes résztvevő hallgatók már készülnek a 2. alkalomra, hogy bebizonyíthassák, tudnak még újat alkotni.


OV_sw_kep_2023.10.12.

2. kép: Ötletből vállalkozás workshop Karmann Roland vezetésével


HSUP_logoNKFIH_logo