2016

2016. november 10.

A Szegedi Tudományegyetem belső pályázatot hirdet az SZTE kutatóegységei részére nagyértékű kutatási műszerek/készülékek javítási, kismértékű fejlesztési költségeinek finanszírozására.

2016. október 25.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara konferenciát szervez a mikro-, kis- és középvállalkozások innovációs képességeik fejlesztése, ösztönzése céljából, "Az innováció, mint kitörési lehetőség" címmel.

2016. szeptember 28.

A pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdonvédelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdonvédelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

2016. szeptember 14.

Felhívjuk Kutatóink figyelmét, hogy az alábbi pályázat keretében lehetőség nyílik a Szegedi Tudományegyetem alvállalkozóként történő bevonására, azaz az általa biztosított laboratóriumhasználat, vagy műszaki/tudományos tesztelés, továbbá műszaki és/vagy technológiai bizonytalanságot jelentő probléma megoldására irányuló tevékenység is igénybe vehető a vállalkozások részéről.

2016. július 21.

Ismét meghirdette a kiemelkedő kutatási eredményeket elérő tudósok számára kiírt, tudományos műhelyek kialakítását célzó pályázatát az MTA. A 2017-től 2022-ig tartó programra jelentkezők közül előnyben részesülnek a fontos társadalmi problémákkal foglalkozó kutatások művelői.

2016. július 20.

A finn Lahti Egyetem (Lahti University of Applied Sciencies) 3 éves Horizon 2020 együttműködés keretében partnert keres innovatív élelmiszercsomagolások kidolgozására. A jelentkezési határidő: 2016. október 31.

2016. július 19.

A pályázat célja a Dél-alföldi Régióban létrejött legjelentősebb szellemi alkotás, illetve azon alapuló termék, eljárás vagy szolgáltatás elismerése. A pályázat benyújtásának határideje: 2016. szeptember 30. 16:00 óra.

2016. június 27.

Intelligens élettudományi technológiák, módszertanok, alkalmazások, szolgáltatások fejlesztése a Szegedi Tudományegyetemen, interdiszciplináris kutatási kapacítások erősítése

2016. június 17.

A Manager Képzés Alapítvány 2016-os évre pályázatot hirdet a Harsányi István-díj elnyerésére, amellyel 35 alatti fiatalok pályázathatnak tudományos diákköri munkával, kutatási munkával, szakdolgozattal, diplomamunkával vagy PhD-disszertációval.

2016. május 24.

Az Európai Vidékfejlesztési Hálózat (European Rural Development Network) keretein belül az AKI szervezésében, Budapesten megrendezésre kerül a 14. ERDN konferencia, melynek címe a "Tudásmegsztás és innováció a mezőgazdaságban és vidéken". A rendezvéby 3 napot ölel fel, 2016. október 3-5.

2016. május 23.

Új dimenziók nyílnak a szegedi tehetséggondozásban Bert Sakmann Nobel-díjas tudós igazgatásával. A Szegedi Tudós Akadémia célja: Magyarországon tartani a legtehetségesebb kutatókat, és megteremteni a Nobel-díj elnyerésének lehetőségeit. A programot évente mintegy 30 millió forinttal támogatja az SZTE.

2016. május 17.

A CSMKIK 2016. május 19-én 15 órakor megrendezi következő Ipari és Innovációs Klubját ezúttal Hódmezővásárhelyen. Az esemény lehetőséget ad az érdeklődőknek hogy megtudják, hogyan hidalhatók át a generációs problémák, miért nem értik egymást az 50-es munkaadók és a pályakezdő fiatalok?

Fenti kérdések legtöbb munkaadót érintik, erre kíván rávilágítani és segítséget nyújtani a résztvevőknek a klubrendezvény.

2016. május 04.

Várakozásainknak megfelelően megjelent a „Stratégiai K+F műhelyek kiválósága” (GINOP 2.3.2), illetve a „Kutatási infrastruktúra fejlesztése – nemzetköziesedés, hálózatosodás” (GINOP 2.3.3.) című konstrukciókra vonatkozóan kérhető KFI szakpolitikai vélemény benyújtási határideje, mely a GINOP 2.3.2. konstrukció esetében 2016. június 6-a, illetve a GINOP 2.3.3. esetében 2016. június 13-a

2016. április 29.

Az SZTE 2016. április 28-án rendezte meg a már hagyományosnak számító Innovációs Napot. Az idei programban olyan kérdések megvitatására nyílt lehetőség, amelyekkel az egyetemi kutatóknak és vállalati szakembereknek is szembesülniük kell. Idén első alkalommal osztották ki az SZTE Innovációs Díjakat.

2016. április 29.

A Szegedi Tudományegyetem Innovációs Napján osztották ki öt kategóriában az SZTE Innovációs Díjakat. Az egyetem a díjjal olyan innovatív ötleteket jutalmaz, amelyek szellemi alkotásnak minősülnek és üzleti szempontból hasznosíthatók. Idén szoftver, vízgőzmérő-rendszer, speciális csavar, beszéd-rehabilitációs eljárás és vízlepergető rétegek fejlesztése került díjazásra.

2016. április 11.

Hollandia büszke arra, hogy idén, 2016-ban megrendezheti az Ipari Technológiák Európai Konferenciáját.

Az Ipari Technológiák 20016-os, három napos konferenciája a plenáris és interaktív ülések széles választékával , inspiráló előadókkal, esettanulmányokkal, szemfeltáró helyszíni látogatásokkal várja az oda látogatókat, valamint számos lehetőséget kínál új üzleti kapcsolatok kialakításához.

2016. április 11.

A többéves munkaprogram figyelembe fogja venni az Európai Uniós politikai prioritásokat, az érdekelt felek nézeteit és előtanulmányokat.

2016. február 29.

A Richter Gedeon Nyrt. kétfordulós pályázatot hirdet a megkezdett és korai eredményeket is felmutatni képes tudományos kutatási tevékenység támogatására. A pályázat első körben nyílt jellegű, a második fordulóban meghívásos és pénzdíjas.

2016. február 26.

A Magyarországi Svéd Kereskedelmi Testület 2012. december 12-én hivatalosan megalapította a Gran Prize díjalapot.

A díj bolygónk legégetőbb kihívásaira válaszoló kiemelkedő innovatív megoldásokat, projekteket, munkákat jutalmaz a környezetvédelem, fenntartható fejlődés, design, orvostudomány, egészségmegőrzés,- fejlesztés és oktatás területéről évi egy alkalommal.

2016. február 24.

Az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pályázaton elnyerhető díjat létesít végzős hallgatók részére.

2016. február 18.

Az Enterprise Europe Network célja, hogy elősegítse az európai kis- és középvállalkozások nemzetközi kapcsolatainak bővítését, valamint a közös piac kínálta lehetőségek megismertetését.

Ennek érdekében a szervezet egy üzleti és innovációs partnerkereső adatbázist hozott létre, amely a világ több mint 60 országából gyűjti össze ipari partnerek és kutatóközösségek üzleti, technológiai és K+F profiljait. Mindez hozzájárulhat innovatív technológiák hasznosításához, valamint a nemzetközi szintre lépéshez szükséges partnerek megtalálásához. Emellett a szervezet kiemelt figyelmet fordít a különféle együttműködési, finanszírozási és pályázati lehetőségek bemutatására is, amely nagy segítség lehet az egyetemi oktatók és kutatók ezirányú tevékenységében és lehetséges partnerek felkutatásában.

2016. február 17.

Az I-SICS projekt célja, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a környezetükben felmerülő társadalmi problémákra, és ösztönözze őket, hogy társadalmilag felelősségteljesen gondolkodjanak, aktív, elkötelezett szereplői legyenek lakóhelyüknek.


2016. február 17.

A Falling Walls Lab egy kiváló lehetőséget nyújt az akadémiában dolgozók, vállalkozók, és más szakmabeliek számára, hogy mindössze 3 percben megosszák kutatómunkájukat, üzleti modelljüket, vagy innovatív projektjeiket társaik, és egy válogatott üzleti és akadémiai szakemberekből álló zsűri előtt.

2016. január 18.

A Szegedi Tudományegyetem Tudományos és Innovációs Rektorhelyettese a 184/2015. számú Szenátusi Határozat alapján pályázatot hirdet a Szegedi Tudományegyetem Innovációs díj elnyerésére.

2016. január 06.

Szíves figyelmükbe ajánljuk a Deloitte Üzletviteli és Vezetési Tanácsadó Zrt. 2015-ös Vállalati K+F Jelentését.

A felmérés célja a szabályozási és támogatáspolitikai környezettel kapcsolatos javaslatok megfogalmazása, ami a K+F területen érdekelt közép- és nagyvállalatok véleményén és várakozásain alapszik.