A fiatalok vállalkozóvá válását segíti az SZTE új programja

Egyre több tehetséges hallgató és kutató vágyik arra, hogy innovatív ötleteit megvalósítsa és létrehozza saját start-up vállalkozását. Az SZTE a magyar egyetemek között egyedülálló módon létrehozta a Virtus programot, amely szolgáltatásaival széleskörűen és átfogóan segíti a tehetségeket ötleteik megvalósításában.

A program keretében a Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság szakemberei, valamint a Virtus mentorok személyre szabott tanácsadást és mentorálást nyújtanak a hallgatók, kutatók részére jogi, iparjogvédelmi, üzleti, marketing területen. A rendelkezésre álló eszközökkel, kapcsolatrendszerrel, szakszerű tanácsadással segítik az ötletek megvalósítását.


Virtus_team_csoportkep


Az SZTE Virtus Vállalkozáskatalizátor Program elsődleges célja egy egységes ernyőprogram keretében biztosítani a szegedi innovációs ökoszisztéma fejlesztését, az SZTE vállalkozói egyetemmé pozícionálását, a nyílt innováció meghonosítását. Cél rendszeres együttműködés fenntartása a tőkepiaci és ipari szereplőkkel, vállalkozói szemlélet erősítése a hallgatók és a kutatók körében. A program arra ösztönzi a hallgatókat és a kutatókat, hogy piacképes ötleteiket megvalósítsák.


Miben tud segíteni a Virtus a hallgatóknak és a kutatóknak?

Az SZTE Virtus Program széleskörű szakmai segítséget nyújt a tehetséges hallgatói és kutatócsoportoknak innovatív ötleteik megvalósításában és a későbbi piaci hasznosításban:

  • Tanácsadás jogi, iparjogvédelmi, üzleti, marketing területen.
  • Mentorálás az SZTE Virtus Mentori Team által
  • One-pagerek, bemutatkozó anyagok, prezentációk készítésének támogatása
  • Piacelemzés
  • Üzleti tervezés
  • Pénzügyi tervezés
  • Rendezvényszervezés (pitchek, képzések, versenyek, konferenciák szervezése)

Miben tud segíteni a Virtus a versenyszféra szereplőinek?

A versenyszféra szereplőit ösztönözni kívánjuk valós üzleti kérdések és ipari kihívások megosztására, amelyekre megoldást tudunk kínálni.A Virtus Program interdiszciplináris közösségeket hoz létre, bevonja az SZTE-s hallgatókat és a kutatókat a feladatok megoldásába. Az SZTE Virtus program sokrétű kapcsolatrendszeréből adódóan számos lehetőséget biztosít céges-hallgatói-kutatói együttműködések kialakítására, amelyek során kölcsönösen előnyös kapcsolatok és szinergiák alakulnak ki.


Az SZTE Virtus Programmal kapcsolatban további információk az SZTE Virtus weboldalon illetve Facebook és Instagram oldalunkon található.


A Virtus Programmal kapcsolatban további információért keresse fel munkatársainkat a virtus@rekt.szte.hu e-mail címen vagy a +36 62 546 701-es telefonszámon.