Óriási hangulat a Demola program őszi nyitó rendezvényén Szegeden

A Demola programsorozat első, ismerkedős tréningjét október 4-én, pénteken rendezték meg. A Szegedi Tudományegyetem 6 karának 16 szakját képviselte a közel 30 egyetemista, köztük 12 külföldi hallgató.

Pitó Enikő, a Szegedi Tudományegyetem kutatás-fejlesztési és innovációs igazgatója nyitotta meg a rendezvénysorozatot. Beszédjében elmondta, hogy a Szegedi Tudományegyetem Virtus Vállalkozáskatalizátor Programban tavaly csatlakozott a nemzetközi innovációs közösséghez, a Demolához. A Demola eseménysorozat során a hallgatók 8 héten keresztül, nemzetközi csapatokban dolgoznak egy vállalat valós piaci problémájának megoldásán. Ez idő alatt kapcsolati hálójuk növelésén felül, kreatív és co-creation módszerekkel ismerkednek meg, amelyeknek megvalósításában mentoraik segítenek. Ezen felül a versenyzők elsajátítják a vállalkozói szemléletet, a csapatban való projekt alapú munkavégzést, valamint az önéletrajzukat színesítő, Demola Global bizonyítvánnyal is gazdagodnak.


Az október 3-i rendezvényt a hangzatos kick-off névvel illették, aminek célja az ismerkedés és a csapatszellem kialakítása volt, valamint az hogy a résztvevők megismerkedhessenek a cégvezetőkkel és a cégek által behozott kihívásokkal. Az érdekesebbnél érdekesebb feladatokat a finn származású, Erik Nyroos, a Demola program Co-Creation szakértője koordinálta, aki a Demola hazájából hozta el Szegedre az egy évtizede működő finn módszertant és a program szellemét. A diákokból és mentorokból álló csoportoknak először csipesztorony építésben kellett megmérettetniük magukat. A könnyűnek látszó feladat során meg kellett küzdeniük építményeik instabilitásával és akadtak olyanok is, akiknek ebből kifolyólag nevetések közepette újra neki kellett látniuk az építkezésnek. A későbbiek során a csapatépítő játékos feladatok mellett már ez alkalommal is tanulhattak valami újat a résztvevők, hiszen a versenyzők megismerkedhettek a Team Canvas és Context Canvas módszerekkel. Előbbi során a csapattagok azonosíthatták egyéni képességeiket majd közösen meghatározták, hogy a különböző egyéni készségeket a csapatmunka során mire tudják hasznosítani. A Context Canvas pedig segített a csoportoknak a vállalati probléma megismerésében, valamint a célcsoportok és az érintettek meghatározásában.


A 2019/2020-as őszi félévben a hallgatók két nemzetközileg elismert vállalat két-két piaci problémáján dolgozhatnak. Azok a csoportok, akik az élelmiszeripari szektor kiemelkedő szereplőjének, azaz az Univer Product tanulmányát választották, a cég vállalati kapcsolatainak igazgatójával, Avramucz Attilával együtt mentek keresztül a kick-off nap feladatainak örömein és megpróbáltatásain. A szemeszter hátralevő részében pedig ki-ki a saját országának szokásait reprezentálva dolgozik együtt csapattársaival, hogy új, nemzetközi trendeknek megfelelő termékkategóriák kerüljenek kialakításra. A másik hallgatói csoport tagjai pedig egy szintén nemzetközileg elismert, a robotika és az automatizáció szektorában tevékenykedő vállalat esetpéldáit fogják vizsgálni és kreatív ötleteikkel segíteni. Ők itt biometrikus és egyéb modern azonosítási módszerek vállalati rendszerbe történő integrálásán dolgoznak.


A Demola programnak is helyet adó SZTE Virtus csapata céljául tűzte ki a vállalkozói szemlélet és a vállalkozói kedv népszerűsítését az egyetemisták és a kutatók körében. Így e nemzetközi program keretében egész évben tárt karokkal várják az innovatív ötlettel rendelkező hallgatókat, kutatókat, hogy a Virtus mentorainak támogatásával segíthessenek elindulni ezen elképzelések beindításában, sőt adott esetben megvalósításában is. A Virtus Program keretében minden szemeszterben a hallgatók készségeit bővítő programokat és megmérettetési lehetőséget szerveznek. Az őszi félévben például prototípus-tervezési workshop sorozatra regisztrálhatnak az érdeklődők, amelynek első állomása a grafikai készségekre koncentráló, október 11-i rendezvény. E program annyira felkeltette az egyetemisták érdeklődését, hogy kevesebb, mint egy hét alatt beteltek a helyek, így a szervezők arra sarkallják a hallgatókat, hogy minél előbb adják le jelentkezésüket a későbbi eseményekre.