Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívása 2017-18 tanév őszi félévében végzős hallgatók részére

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala a 2017/2018. tanév őszi félévében ismét meghirdeti az Ujvári János diplomadíj-pályázatot, melynek célja a szellemitulajdon-védelmi ismeretek növelése az alap- és mesterképzésben részt vevő végzős hallgatók körében. A pályázaton való részvétel során a hallgatók értékes szakmai képzést kapnak térítésmentesen, valamint szakmai támogatást pályázati anyaguk elkészítéséhez. A legjobb pályázatok öt kategóriában 150, 125 és 100 ezer forint értékű anyagi elismerésben részesülnek.

A pályázati díj összege és annak elbírálása:

A pályázatokat az SZTNH által kijelölt bizottság értékeli. Az öt meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint:
- első díj 150 000 Ft,

- második díj 125 000 Ft,
- harmadik díj 100 000 Ft.

A pénzjutalomban nem részesülő hallgatók értékes könyvcsomagot és ajándékcsomagot vehetnek át.
A SZTNH fenntartja a jogot, hogy a pályaművek tartalma és színvonala alapján változtasson a kategóriák, illetve a kiadott díjak számán.


Határidők


A pályázati szándék regisztrálásának határideje: 2017. október 24.
A diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje: 2018. február 27.
Az őszi félévben végzős hallgatók pályázatainak értékelése a tanév tavaszi félévében végzős hallgatók számára kiírt pályázatokkal együtt történik. Minden hallgató legkésőbb 2018. augusztus 31-ig tájékoztatást kap a pályázata eredményéről.



A pályázat menete:


1. A pályázati szándék regisztrálása a központi pályázati email címen. A regisztrációnak tartalmazni kell:

- a hallgató adatait: név, email cím, a képzőintézmény neve a kar és szak megjelölésével,

- a hallgató diplomamunkájának/szakdolgozatának címét és vázlatát,
- a dolgozathoz kapcsolódó szellemitulajdon-védelmi téma megjelölését néhány mondatban.

2. A pályázati feltételek teljesítése.

3. A diplomamunkába/szakdolgozatba integrált pályázati dolgozat elkészítése és leadása a megjelölt határidőre. A diplomamunka/szakdolgozat tartalmát az SZTNH kizárólag abból a szempontból vizsgálja, hogy milyen mélységben sikerült a hallgatónak a lehetséges szellemitulajdon-védelmi vonatkozásokat feltárni.


Az anyagokat elektronikus úton, PDF formátumban kérjük leadni a pályázat központi email címére. Ennek beérkezését minden esetben visszaigazoljuk. A pályázatok értékelését az SZTNH munkatársaiból felállított, független szakértői bizottság végzi. Az értékelés eredményéről minden hallgató értesítést kap.



A pályázat részletes kíírása itt letölthető, illetve bővebb információ a pályázat honlapján elérhető.

További kérdéseket az SZTNH Ujvári János diplomadíj-pályázat központi email címén lehet feltenni.