voucher

Innovációs voucher igénybevételére irányuló pályázat vállalkozások számára

Felhívjuk Kutatóink figyelmét, hogy az alábbi pályázat keretében lehetőség nyílik a Szegedi Tudományegyetem alvállalkozóként történő bevonására, azaz az általa biztosított laboratóriumhasználat, vagy műszaki/tudományos tesztelés, továbbá műszaki és/vagy technológiai bizonytalanságot jelentő probléma megoldására irányuló tevékenység is igénybe vehető a vállalkozások részéről.

A pályázati által biztosított lehetőség miatt kérjük, hogy hívják fel ipari partnereik figyelmét a jelen konstrukcióban elérhető forrásokra.

Kérdés esetén kérjük, hogy forduljanak a Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóság munkatársaihoz az inno@rekt.szte.hu emailes és a +36 62 546 702 telefonos elérhetőségen.

 


A pályázati konstrukcióról röviden:

 

2016. január 4-én megjelent GINOP 2.1.4-15 kódszámú, Innovációs Voucher című pályázat célja a Mikro-, kis- és középvállalkozások bevonása az innovációs láncba, valamint a Voucher segítségével igénybe vett K+F+I szolgáltatások révén a vállalkozások tevékenységeinek fokozása.

 

A pályázat során a vállalkozások számára szükséges, de általuk nem megvalósítható tevékenységgel kapcsolatos szolgáltatás igénybevételére nyílik lehetőség. A felhívás továbbá támogatja, hogy a vállalkozások saját ötleteikkel, elképzeléseikkel közvetlenül megkeressenek egy-egy szolgáltatót (egyetem, kutatóhely, egyéb minősített szolgáltató), és azoktól innovatív termék, eljárás, vagy szolgáltatás kifejlesztése érdekében K+F+I-hez kapcsolódó szolgáltatást vegyenek igénybe.

 

A rendelkezésre álló 30 milliárd Ft keretösszegből pályázatonként 1 - 5 millió Ft közötti vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre a fenti célok és tevékenységek megvalósítására.

 

A támogatási kérelmek benyújtása 2016. október 3-tól 2018. október 3-ig lehetséges.

 

A pályázati felhívás és útmutató, valamint a további segédletek az alábbi linken érhetőek el:voucher_felh

https://www.palyazat.gov.hu/node/57247


A pályázati felhívás rövidített szöveges kivonata az alábbi linken érhető el:

www.inno.u-szeged.hu/innovaciosvoucher/kivonat

 

Ipari partnereinknek szólo felhívás kutatóink számára letölthető IDE kattintva!