C – vitamin

A C-vitamin – más néven aszkorbinsav – az egyik legismertebb és legnépszerűbb vitamin. Képlete: C6H8O6. Az aszkorbinsav a sejtek biokémiai folyamataiban, mint hidrogén-donor vesz részt, ez adja meg elsőrendű biológiai jelentőségét. Az aszkorbinsavat a legtöbb állatfaj szintetizálja, ugyanakkor az ember nem képes erre, így azt külső forrásból kell pótolnia.

 

Szent-Györgyi Albert a Groningenben elkezdett, majd Cambridge-ben és Szegeden folytatott sejtlélegzéssel kapcsolatos kutatásai során jutott el a C-vitaminhoz. Cambridge-i kutatásai során vette észre, hogy ez a redukáló anyag a mellékvesekéregben és a citrusfélékben egyaránt előfordul, de ahhoz, hogy a kémiai felépítését is megvizsgálhassa, nem sikerült elegendő mennyiségben előállítania. Mivel az aszkorbinsav cukorjellegű vegyület, Szent-Györgyi először az ignose („ismeretlen cukor”) nevet adta neki, de a tudományos lap szerkesztője, ahol publikálni akarta, nem fogadta el ezt az elnevezést, így a hat szénatomra utaló hexuronsav névre keresztelte. Később kapta az aszkorbin nevet, mely arra a tulajdonságára utal, hogy gyógyítani lehet vele az egyig legrégebb óta ismert hiánybetegséget, a skorbutot. Szent-Györgyi Albert 1930-ban Klebersberg Kuno kultuszminiszter hívására tért haza Magyarországra, és átvette a szegedi Orvos vegytan Intézet (a mai Orvosi Vegytani és a Biokémiai Intézetek közös elődje) vezetését. Itt ismerte fel, hogy a szegedi fűszerpaprika sokkal többet tartalmat hexuronsavból, mint a citrusféle gyümölcsök, így nagyobb mennyisége előállítását sikerült véghezvinnie.

 

Szent-Györgyi 1937-ben kapta meg Nobel-díját a „biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársavkatalítis szerepének terén tett felfedezéséért” indoklással. Ő az egyetlen olyan magyar Nobel-díjas, aki az elismeréséhez vezető munkájának döntő részét Magyarországon, azon belül is Szegeden végezte. Később a szegedi egyetem rektora lett ahol az izommozgás biokémiájával kezdett foglalkozni. 1987-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetem felvette nevét, majd az egyetemi összevonást követően az SZTE Klinikai Központ névadójává vált.